(:

"Kérlek, ne nézz rám most~
Nap lementi szél fúj, lélegzetelállítóan közel vagyunk egymáshoz~
Mindig téged figyellek~ Szeretlek téged~
Rendben van, ha ezt szerelemnek hívják~
Rendben van, ha néha fáj is~
Nem számít, hányszor kell elmondanom~
Elszeretnélek érni téged~...Annyira szeretlek~"

A te mosolyod, megdobogtatja a szívem, és a te mosolyod számomra egyetlen a világon.~

Ott álltam a hídon bőröndömet fogva. A híd korlátjára támaszkodva néztem a körülöttem lévő nyugodtságot.A szél belesimított a hajamba és eszembe jutottak a régi emlékek.Emlékszem amikor mi ketten álltunk itt az éjszaka közepén csillagokat számolva.Az érzések akkor csak úgy tomboltak bennem.Féltékenység, szeretet, fájdalom, szomorúság és boldogság.Magamban elbúcsúztam tőled, és az egész álom világtól. Elindultam lassan, a lépteim bizonytalanok voltak, még egyszer átgondoltam mindent. Feladnék mindent az álmaimért, és a céljaim miatt? Ahhoz, hogy valóra váltsam az álmaimat, ki kell lépnem ebből az egészből.A céljaimat pedig csak a valóságban tudom elérni.Az álomvilágomban, amiben eddig éltem csak egy helyben álltam veled.Nem mozdultam mellőled, mert mindig veled akartam maradni. De most ellépek mellőled egy pillantásra, hogy beteljesítsem a sorsom.Ha végeztem, vissza jövök hozzád, és újra együtt leszünk, addig, amíg te is úgy döntenél, hogy most elmész mellőlem az álmaid és a céljaid miatt. Most fogom a bőröndömet, és itt hagyok mindent...

"Keresztül sétálok a mesekönyv fehér oldalain~ Arra várva, hogy kiszínesedjenek, az emlékeim rajzolatával~ Ez a történet szinte csak a kezdet~ Veszek egy mély lélegzetet, és a szél kering körülöttem, tovább ösztönözve engem~ A kezed oly melegen tartja az enyémet, ez meg nyitja az utat a szívemhez~ Ahogy rám mosolyogsz, és kezemet fogod, számomra nincs ragyogóbb jövő~"

Majdnem itt.

A szeretet egyszer csak felragyog, hirtelen belép az életembe, ok nélkül jött. Szükségem van rád, miért nem vagy itt? Mindig is szerettelek.De te olyan messze vagy, nem jutnak el hozzád a szavaim. Számodra én nem vagyok más, csak egy lány a sok közül. De még az is lehet, hogy nem is ismersz. Csak én nézlek téged, csak én sírok miattad, csak én szenvedek azokban a pillanatokban amikor újra és újra rájövök arra, hogy messze vagy, elérhetetlen, és csak álmomban lehetek veled. Könnycseppek jelennek meg a szememben, mert te csak majdnem vagy itt, amikor szükségem lenne rád. De miért csak majdnem? Miért nem lehetek ott? Gyűlölöm ezt az egészet.Úgy érzem még öngyilkos is lennék érted. De nem tudnám megtenni, mert az életben bármi megtörténhet még. Kérlek várj engem, mert egyszer megjelenek majd az életedben, és onnantól minden megfog majd változni.

Mit jelent az, hogy barát?
Mindenben segít, támogat, megvéd, szeret, vigasztal, és mindig vidáman megölel.
De néha vannak összeveszések, és talán ő olyat mond amit nem kéne.
Amikor a számodra legfontosabb személy így beszél veled és nem tudsz semmit csinálni.Amikor tudod, hogy talán nem is szándékosan mondja ezeket a szavakat, de attól még nagyon fáj. Egyszer csak eltávolodik tőled és még ő mondja, hogy elhagytad őt.

Ilyenkor egyedüllétet, fájdalmat, és szomorúságot érzel.
Úgy érzed mindjárt elkezdesz sírni.De egyszerűen már sírni sem bírsz a fájdalomtól, ami a lelkedbe hatolt.
Nem tudsz mit tenni, csak ülni egy helyben, és közben még azt is érzed, hogy ő is mennyire szenved, és megbánta már az egészet...

De aztán később már ki is békültök, mert rájöttetek, hogy nem tudtok egymás nélkül élni, és már nem bírjátok tovább.
Utána még az is kiderül, hogy az egész egy félreértés és egy másik barát miatt volt.
Aztán újra együtt vagytok, fogjátok egymás kezét ismét, és csak sétáltok tovább az úton.
Közben vissza gondoltok arra, amikor azt mondátok egymásnak: -Szerencsés vagyok, hogy megismerhettelek. -Én is, de én ezt nem szerencsének mondanám, hanem sorsnak.


Köszönöm a barátaimnak, hogy még mellettem vannak.Mostanában nem volt túl jó kedvem, és ez mellett még nagyon féltékeny is voltam/vagyok, ami egy kis feszültséget is okozott~

You are my friend~

A barátom vagy~
Emlékszel még az álmunkra?~
Te vagy az én álmom~
Kezdődjön az utazás mely messzire visz minket~
Ideje indulni~
Minden nap rám vetül a fényed~
Amikor látlak a lelkem csak érted kiált~
A boldog napoknak amiket együtt töltöttünk el, már vége~
Utunk más és más felé ágazik~
Meg akarom változtatni a jövőnket~
De mindketten más felé megyünk~
Ó ez nekem annyira fáj~
Újra veled akarok lenni~
Messze megyek a kék eget nézve~
Miért gondolok mindig rád?~
Nem tudom elfelejteni azt a napot mikor elhagytuk egymást~
Nem értem, miért vagy még mindig te az álmom?~
Ez a távolság oly szörnyű~
Még mindig te vagy a legjobb barátom..~
Óó én annyira szeretlek és utálom ezt~

"Minden ember azt ítéli meg helyesnek, amit ismer és tud és ahhoz is ragaszkodik. Ők ezt hívják "valóságnak". De a tudás és az ismeretek nagyon bizonytalan dolgok, így lehet, hogy a valóságuk csak egy illúzió. Mindenki a saját kis világában él és úgy ahogy ő helyesnek gondolja, érted már?"

De akárhányszor kinyitottam a szemem, a világ mindig megváltozott.Az én világomban, a jó csak jobbá válik, a valóságban pedig a rossz, csak rosszabbá válik.
De amikor a fantasy világomban vagyok, akkor a valóság elől menekülök?
Hogy betudjak lépni a menedékembe, ahhoz csak egy ajtó választ el.De mikor nem nyílik azaz ajtó, akkor bent ragadtam a valóságban.

"Amit látsz,az csak egy hamis otthon.
Amit benne látsz,
az csak egy üres tekintet.
Hiszen engem látsz.
A végtelen szomorúságot."

Én is néha így látom a világot.A világ ami teli van hazugságokkal és fájdalommal.Ezeket a mondatokat sugallja mindenkinek a világ.Olyan szomorú.Miért kell ilyennek lennie?Miért nem mosolyoghat a világ is?Miért nem lehet boldog mindenki?Nem értem.Azok az emberek miért ragadtak a valóságban? Mert nincs ki vissza húzza őket?Vagy nem is akarják, hogy megmentse őket valaki? Lehet, hogy nekik jó így.Bele törődtek a "sorsukba".

"Amit nem lehet megmenteni...
az egy könnycsepp.
Amit nem lehet megállítani...
az a kétségbeesés sírása.
Ami közeledik...
az a gyűlölet láncolata."

Nem tudom kinyitni az ajtót.Vissza fordulok a valósághoz, és a lépések múltbeli suttogásokká válnak.


De mindig van valaki, aki helyettünk is kinyitja azt az ajtót, és magával ránt, kiment a szörnyű valóságból.

" „Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan ember, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra.."