"Minden ember azt ítéli meg helyesnek, amit ismer és tud és ahhoz is ragaszkodik. Ők ezt hívják "valóságnak". De a tudás és az ismeretek nagyon bizonytalan dolgok, így lehet, hogy a valóságuk csak egy illúzió. Mindenki a saját kis világában él és úgy ahogy ő helyesnek gondolja, érted már?"

De akárhányszor kinyitottam a szemem, a világ mindig megváltozott.Az én világomban, a jó csak jobbá válik, a valóságban pedig a rossz, csak rosszabbá válik.
De amikor a fantasy világomban vagyok, akkor a valóság elől menekülök?
Hogy betudjak lépni a menedékembe, ahhoz csak egy ajtó választ el.De mikor nem nyílik azaz ajtó, akkor bent ragadtam a valóságban.

"Amit látsz,az csak egy hamis otthon.
Amit benne látsz,
az csak egy üres tekintet.
Hiszen engem látsz.
A végtelen szomorúságot."

Én is néha így látom a világot.A világ ami teli van hazugságokkal és fájdalommal.Ezeket a mondatokat sugallja mindenkinek a világ.Olyan szomorú.Miért kell ilyennek lennie?Miért nem mosolyoghat a világ is?Miért nem lehet boldog mindenki?Nem értem.Azok az emberek miért ragadtak a valóságban? Mert nincs ki vissza húzza őket?Vagy nem is akarják, hogy megmentse őket valaki? Lehet, hogy nekik jó így.Bele törődtek a "sorsukba".

"Amit nem lehet megmenteni...
az egy könnycsepp.
Amit nem lehet megállítani...
az a kétségbeesés sírása.
Ami közeledik...
az a gyűlölet láncolata."

Nem tudom kinyitni az ajtót.Vissza fordulok a valósághoz, és a lépések múltbeli suttogásokká válnak.


De mindig van valaki, aki helyettünk is kinyitja azt az ajtót, és magával ránt, kiment a szörnyű valóságból.