Lefekszem egy kőre közép Kanlicában,
Elérem, hogy a könnyeim felússzanak a
fellegvárba.
Nincs mit tenni, el akart menni, elment,
Mindkettőt megértem, s úgy fáj, hogy a
befejezés egyoldalú...
Szükségem van most a délnyugati szélre,
egy evezőre és egy hajóra,
Néhány palack rubinkő a rejtekhelyen,
a föld és az ég piros.
Esküszöm arra, ami lesz, s ami már elmúlt,
még ha szégyen is, akkor sem bánom.
A hajnalcsillagok, melyek maradtak az
estéből rám hullanak.
Ah, Istanbul óta, csak Istanbul létezik,
Mely soha nem látott még ilyen szenvedést,
Meghalok a szerelmedért, nem maradt
nyoma a büszkeségemnek.
Milyen kár, hogy annyi ember legyőzte
önmagát, Nem találtak gyógyírt az
árulásra, a szívben van egy nagy fekete lyuk,
Nincs mit tenni, ez a szív, megszerette az új
külsőt, tudom, az új kinézetet, az új izgalmat.
Fordítás~ : Marosvári Bereniké <3
Sezen Aksu- Istanbul Istanbul Olali
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése