Az idő csak telik és telik, és én úgy érzem minden egyes perccel közelebb kerülök ahhoz, hogy mindent elrontsak. A ki nem mondott szavak széttörnek. A csönd, ami kialakult köztünk. A büszkeség és önzőség, amit már hetek óta próbálok átlépni. A tudatlanság, amibe megfulladok. A napok, amikor rájövök hogy egy kis mosoly mennyire tud fájni, mennyire idegennek tud tűnni. A tudat, hogy lépnem kéne, de túl gyáva vagyok. A válasz, amivel nemtudok szembenézni.
Az egyetlen, amivel tisztában vagyok, hogy csak téged akarlak az életembe. Csak téged. Senki mást.
Túl önző vagyok, látod.....?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése