Sose felejtem el,amikor megfogtad a kezem és csak szaladtunk. Csak szaladtunk, körülöttünk pedig a tavaszból megmaradt szirmok szálltak a levegőben és követték utunkat... 

Hirtelen megállítottál, miközben futottunk a lépcsősorokon. Hátra pillantottam, hogy megnézzem mi történt. Csak vártam a pillanatot, hogy mit fogsz tenni, mi lesz a következő lépésed. Az idő megint megállt, ahogy a szemedbe néztem. Ekkor közel hajoltál hozzám, és ezt mondtad: "-Érzem a szívverésed.Ez a sors. Azt mondják, hogy minden embernek más a szívverése. Ahogyan nincs két ugyanolyan arc sem." Aztán átöleltél, fejemet a szívedhez ölelted, és közben ezt suttogtad: "-Hallgasd. Ugyanolyan, mint a tiéd, igaz? Így azt mondom, ez a sors. Te és Én. "