"Sok vizek el nem olthatnák-e szeretetet-A folyóvizek sem boríthatnák azt el"

Most egy történetet fogtok olvasni 2 nagyon különös emberről...Ezt a kapcsolatot nem lehet írásba önteni tökéletesen, azért is születik ennyi történet Róluk, de a történetük addig fog íródni, amíg az ki nem teljesedik. Felkészültetek rájuk? Csak vicceltem. Rájuk nem lehet felkészülni.

-Én az Ég vagyok, Ő pedig a Föld. Ilyen módon szakított szét minket a születésünk. Ezek a hatalmas erők, még sem tudtak szétválasztani lelkileg, hiszen az eső mindig összeköt minket. Az eső a mi piros fonalunk. Szóval, nem akartunk, de leszülettünk erre a bolygóra. Mi csak próbálunk teljes pompában virágozni és kinyílni ezen a Világon. Mindent megragadunk együtt, amit csak lehet. Játszadozunk, különböző szerepeket veszünk fel, de semmi nem elég nekünk. Vajon meddig mehetünk el? Mindig határokat feszegetünk, sokszor túl is lépjük, de ez a mi bosszúnk, hogy egy kis vigaszunk legyen, hogy én az Ég lettem Ő pedig a Föld. Ennek a világnak, csak akkor van értelme, ha a mi világunk is létezik benne. Ha nem is vagyunk mindig egymás közelében, ne legyél szomorú. Azért kell elköszönnünk, hogy újra ölelhessük egymást.
Már semmi nem menne a másik nélkül, szinte egymás életforrásai vagyunk. Hiszen az Ég, a Föld, az eső és a cseresznyefa- Ezek mi vagyunk és egyik sem létezhetne a másik nélkül. Igen, ha kettőnket meg kéne nevezni, így hívnám magunkat: Mi vagyunk maga az Élet.