Megint hozzátok szólok, angyalaim. Újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem. Sokat gondolkozok rajtatok. Néha arra jutok, hogy ti és a démonok ugyanolyanok vagytok. Sok formátokat mutatja meg a világ. Valahol a legkedvesebb és megbocsátó lények vagytok, máshol pedig könyörtelen jéghideg szoborként ábrázolnak. Talán igazuk van. Olyanok vagytok mint a márvány szobrok. Tökéletesek, érzés nélküliek és könyörtelenek. Ti, Isten harcosai vagytok. Parancsokat hajtotok végre. Ha Isten azt parancsolja nektek hogy öljetek, akkor öltök. Még ha ártatlan is. Nektek nemszámít... Hiszen aki ellent mond a parancsnak az megbukott. Megbukott, és letaszítjátok őt a földre, vagy a démonok közé ahol bűnhődnie kell.
Dehát mit tudtok tenni? Hiszen így teremtettek titeket.
Sajnállak titeket. Mert nincs érzelmetek. Nemtudtok sajnálni, se megbocsátani, sem szeretni vagy gyűlölni. Csak kivételeztek az emberekkel, ők meg ráfogják a "sors"-ra.Ű
Hát igen. Ezek vagytok ti, hatalmas és "tiszta" angyalok.
De igaz, ez csak egy meglátás a többi közül. Az ember azt hisz, amit akar. Én meg ezt hiszem, mert már kiismertelek titeket.
De, talán mégis jobbak lehettek a démonoknál. Hiszen ők csak kínoznak, és élvezik ezt. Játszadoznak az emberrel, és átverik őt. Belebújnak a sebezhető ember testébe majd szép lassan tömeg lesz belőletek és így romlik meg a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése