Ami odaát van.

Megint hozzátok szólok, angyalaim. Újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem. Sokat gondolkozok rajtatok. Néha arra jutok, hogy ti és a démonok ugyanolyanok vagytok. Sok formátokat mutatja meg a világ. Valahol a legkedvesebb és megbocsátó lények vagytok, máshol pedig könyörtelen jéghideg szoborként ábrázolnak. Talán igazuk van. Olyanok vagytok mint  a márvány szobrok. Tökéletesek, érzés nélküliek és könyörtelenek. Ti, Isten harcosai vagytok. Parancsokat hajtotok végre. Ha Isten azt parancsolja nektek hogy öljetek, akkor öltök. Még ha ártatlan is. Nektek nemszámít... Hiszen aki ellent mond a parancsnak az megbukott. Megbukott, és letaszítjátok őt a földre, vagy a démonok közé ahol bűnhődnie kell.
Dehát mit tudtok tenni? Hiszen így teremtettek titeket.
Sajnállak titeket. Mert nincs érzelmetek. Nemtudtok sajnálni, se megbocsátani, sem szeretni vagy gyűlölni. Csak kivételeztek az emberekkel, ők meg ráfogják a "sors"-ra.Ű
Hát igen. Ezek vagytok ti, hatalmas és "tiszta" angyalok.
De igaz, ez csak egy meglátás a többi közül. Az ember azt hisz, amit akar. Én meg ezt hiszem, mert már kiismertelek titeket.
De, talán mégis jobbak lehettek a démonoknál. Hiszen ők csak kínoznak, és élvezik ezt. Játszadoznak az emberrel, és átverik őt. Belebújnak a sebezhető ember testébe majd szép lassan tömeg lesz belőletek és így romlik meg a világ.

Drifting Memories.

"Mindig azt hittem, hogy muszáj megküzdeni az élet hullámaival, legyenek bármekkorák is. De talán mégsem olyan nagy őrültség sodródni velük, amíg előrevisznek."

Itt csak egy probléma van, hogy én nem azt választottam, hogy megküzdök az élet hullámaival, vagy hogy inkább sodródjak velük, nem.Én inkább menekültem az egész elől.
Egyenesen kitértem minden elől, amíg valaki az utamba nem állt minden egyes lépésemnél.
Azt gondoltam, mi dolga lehet velem.Miért akadályoz mindenben? Idegesített. Azt akarja hogy küzdjek meg az élettel? Minek? Hiszen úgyis legyőzne, mert túl hatalmas és kegyetlen.
Vagy azt akarja, hogy álljak meg egy helyben és fulladjak meg benne?
De egyszer csak megragadta a kezem, és elkezdtünk futni az akadályokkal szemben.
A nap a szemembe világított, alig láttam valamit.Csak rohantam a nap sugarai felé, és csak akkor jöttem rá, hogy ő mentett meg engem saját magamtól.A saját döntéseim miatt jutottam el idáig. Ő mentett meg engem.És végül mikor megálltunk,elengedte a kezem, és csak annyit láttam, hogy valaki száll fel az ég felé, és hatalmas szárnyai vannak.Oly tisztának tűnt, hatalmasnak és erősnek, mintha egy angyal lenne. Igen, most már biztos vagyok benne, hogy egy angyal volt.Az én őrangyalom.
Majd fogtam egy könyvet, amiben az összes szomorú emlékem benne volt.Kinyitottam, és kitéptem az összes lapot, majd magasról ledobtam az összeset, hogy vigye a szél ahová csak akarja.Megszabadultam tőlük, örökre.Most már egy új élet kezdődik számomra.