A elegáns nő akit éppen megláttam magas házam ablakából rágyújtott egy cigarettára. Mélyen beleszívott majd kifújta a füstöt, és én utánoztam a finom mozdulatokat bent az ablaknál állva. Ahogy vékony, hosszú ujjai közé fogja a cigarettát, majd kecses mozdulattal szépen ívelt, vöröses árnyalatú rúzsos ajkához emeli. Minden érzelem nélkül tettem ezt, nem úgy, mint az a nő. Ő megkönnyebbült, hogy rágyújthatott és nyugalom árasztotta el a lelkét. Elmosolyodtam. Az eső szemerkél, az ablak bepárásodott. Egy sóhajtás hagyta el számat, mégsem lettem nyugodtabb. Ez a nap is, mint a többi, zavaros és hangos. A csend volt számomra a legnagyobb zaj. Az eső halk kopogása az ablakon kínzó volt. A párától nem kapni levegőt. De az egyszerű napok elteltével megkedveltem ezeket a jelenségeket. Elfordultam az ablaktól. Inkább leültem a kis kanapéra a hatalmas ablak alatt, kezemben egy klasszikus könyvvel kényelmesen elmerültem az álomvilágomban és a történtek hangulatával zárom le a valóságot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése