Ami odaát van.

Megint hozzátok szólok, angyalaim. Újabb és újabb kérdések merülnek fel bennem. Sokat gondolkozok rajtatok. Néha arra jutok, hogy ti és a démonok ugyanolyanok vagytok. Sok formátokat mutatja meg a világ. Valahol a legkedvesebb és megbocsátó lények vagytok, máshol pedig könyörtelen jéghideg szoborként ábrázolnak. Talán igazuk van. Olyanok vagytok mint  a márvány szobrok. Tökéletesek, érzés nélküliek és könyörtelenek. Ti, Isten harcosai vagytok. Parancsokat hajtotok végre. Ha Isten azt parancsolja nektek hogy öljetek, akkor öltök. Még ha ártatlan is. Nektek nemszámít... Hiszen aki ellent mond a parancsnak az megbukott. Megbukott, és letaszítjátok őt a földre, vagy a démonok közé ahol bűnhődnie kell.
Dehát mit tudtok tenni? Hiszen így teremtettek titeket.
Sajnállak titeket. Mert nincs érzelmetek. Nemtudtok sajnálni, se megbocsátani, sem szeretni vagy gyűlölni. Csak kivételeztek az emberekkel, ők meg ráfogják a "sors"-ra.Ű
Hát igen. Ezek vagytok ti, hatalmas és "tiszta" angyalok.
De igaz, ez csak egy meglátás a többi közül. Az ember azt hisz, amit akar. Én meg ezt hiszem, mert már kiismertelek titeket.
De, talán mégis jobbak lehettek a démonoknál. Hiszen ők csak kínoznak, és élvezik ezt. Játszadoznak az emberrel, és átverik őt. Belebújnak a sebezhető ember testébe majd szép lassan tömeg lesz belőletek és így romlik meg a világ.

Believe

"Mond, hiszel nekem ha azt mondom, te vagy minden amire szükségem van?"...
De kérlek, még ha nem is hiszel nekem, hallgass meg mert az "életünk" múlhat rajta...Hiszen te vagy az életem, és ha elveszítelek, mit tennék nélküled?
Minden nap egyre jobban érzem hogy az a kis töredék ami a múltból megmaradt egyre és egyre erősebben köt össze minket. Egy töredék amit egykor szerelemnek hívtunk de ma már talán egy annál is fájdalmasabb kötelék van köztünk.
Hiszel nekem ha azt mondom, minden nap gondolok rád, és minden nap könnyek folynak szememből mert számomra elviselhetetlen ez a távolság. Aztán belegondolok, hogy te csak majdnem vagy itt, ezért még fájdalmasabb ez az egész...
De te vagy minden számomra, hányszor mondjam még? Ha szeretnéd, ha nem én életünk végéig fogom mondani, mert ezek a szavak még erősebbé tesznek minket.
Ott álltunk egymással szemben, te megfogtad a fonál végét és magad felé rántottál. Az előtt magányos és szomorú voltam de abban a pillanatban amikor magadhoz rántottál megszűnt minden és hirtelen besétáltál az életembe. Csak egy fekete homály voltam számodra, és nem ismertük egymást. Nem emlékeztünk a múltra, csak egy érzésre, hogy ő a legfontosabb számomra~

"Ha a sírás vissza hozná, sírnék"...
Angyalaim, megígértem hogy nemfogok sírni. És hogy nem engedem el a kezét, soha. De ő még is egy olyan döntést hozott, hogy itt hagy. Kitépte a kezét az enyémből, és elindult egy másik út felé. Vajon hova vezethet az az út? Elinduljak utána? Nem... hiszen az az út a halálba vezet.
Ledermedtem és nem tudtam mozdulni. Utána akartam futni, még nem volt messze. De hirtelen megállt. Vissza fordult, és fagyos kezeit felém nyújtotta. Vajon mit akarhat? Azt várja hogy menjek vele? Azt éreztem abban a pillanatban hogy készen állok rá....
De valami nem enged, és azt mondta:-Te nem ezt a döntést hoztad odafent, neked még maradnod kell!
És a piros fonál elszakadt... Könnyes szemekkel mosolyogva azt gondoltam:-A pirosfonál másik fele már biztosan a mennyekben van.

Újév.

Nemsokára egy új év köszönt ránk, és mi magunk mögött hagyjuk a múltat.
Mindenki izgatottan várta már, hogy az óra éjfélt üssön.
Én csak megálltam egy helyben, és az égre meredt a szemem. Az égen szerte csak tüzijátékot láttam, szinte a csillagok már el is tűntek a fények közt…és közben azon gondolkoztam, mi vár rám a következő évben? Aztán körül néztem, és körülöttem volt mindenki akit szeretek, barátok, és kevésbé oda nem illő emberek… Vajon a következő Szilvesztert is együtt fogjuk tölteni?
…Elmosolyodtam. Biztos vagyok benne, hogy itt nem lesz vége mindennek. Itt még nem érhet véget!
Majd oda mentem a többiekhez, és izgatottan vártuk a pillanatot.
Az óra éjfélt ütött, vége lett a tüzijátéknak, és végül még egy közös kép erejéig kint maradtunk.
Szorosan fogtam a mellettem álló számomra legfontosabb embernek a kezét.
Majd bementünk és mindenki vidáman azt kiáltotta: „Boldog újévet!”