"あいしてる"

Újra és újra szembe kerülök ugyanazokkal a fájdalmakkal amit te okoztál nekem.
Itt állok egyedül, akinek már semmije sincs csak a szomorúság.
Egyszer azt mondtad:-"szeretlek". Akkor, abban a pillanatban a szomorúság, a düh, és a fájdalom egyszerre csapott belém, mint egy villám...utána csak mosolyogtam, és azt mondtam:-"hazudsz"
Tudod, a te hibád az egész. Amióta tudod, hogy szerelmes vagyok beléd, azóta csak halvány reményeket keltesz bennem. Azt akarod, hogy elhiggyem a hazug szavaidat?
Átlátok rajtad. Nem kell sajnálnod.Nem kell kötelességből azt mondanod, amit nem akarsz igazán.
De mégis, a lelkem mélyén azt akarom, hogy ezek a szavak igazak legyen, és hogy bár te is ugyanúgy éreznél..
Nem tudok megszabadulni tőled.Mégis miért? Talán egy kicsit mégis jelentek valamit számodra, és nem akarsz a karjaidból elengedni...Miért ölelsz ilyen szorosan? Úgyis elfogok menekülni...
Lehet megérezte, hogy már majdnem könnycseppek gördülnek le az arcomon...hiszen ő ismer a legjobban.
Aztán még egyszer elhangzott az a szó: "szeretlek"....Habár nem láttam, de éreztem magamon ahogy legördülnek a könnycseppjei, és hirtelen megváltozott minden...hittem neki, és hirtelen azt éreztem, hogy igazat mond, és én csak még szorosabban öleltem őt...

愛の影~

Minden kötelék köztünk számomra láthatatlan, mert ennek így kell lennie.
Nincsenek többé ígéretek, sem piros fonál mi összeköt minket.
Ha ez lenne az igazság, könnyebb lenne. De nem ez, mert köztünk különleges kapocs van, és ez így még jobban fáj, és én ettől csak még szomorúbb leszek.
De bízz bennem, hiszen ez a kötelességem, hogy melletted maradjak amíg élünk, és a szerelmem irántad már csak egy árnyék lesz, amit sosem érhetek el...

Only one wish~

"Tudod, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád, és ne kívánnám, hogy bárcsak itt lennél velem... A szívemben mindig téged hívlak...Számtalanszor..."

Amikor veled találkoztam, egy véget nem érő álom köszöntött rám.
A hangom csordultig van rejtett szenvedéssel amikor veled beszélek, nem tudom észre vetted-e...
Az érted hullajtott könnycseppek úgy ragyogtak, mint a nap...
Amikor kinéztünk az ablakon, lángoló hullócsillagok vágták ketté a sötét égboltot...
Emlékszem, csak pár másodpercig tartott, és a sötétség máris elnyelte a fényt.

Drifting Memories.

"Mindig azt hittem, hogy muszáj megküzdeni az élet hullámaival, legyenek bármekkorák is. De talán mégsem olyan nagy őrültség sodródni velük, amíg előrevisznek."

Itt csak egy probléma van, hogy én nem azt választottam, hogy megküzdök az élet hullámaival, vagy hogy inkább sodródjak velük, nem.Én inkább menekültem az egész elől.
Egyenesen kitértem minden elől, amíg valaki az utamba nem állt minden egyes lépésemnél.
Azt gondoltam, mi dolga lehet velem.Miért akadályoz mindenben? Idegesített. Azt akarja hogy küzdjek meg az élettel? Minek? Hiszen úgyis legyőzne, mert túl hatalmas és kegyetlen.
Vagy azt akarja, hogy álljak meg egy helyben és fulladjak meg benne?
De egyszer csak megragadta a kezem, és elkezdtünk futni az akadályokkal szemben.
A nap a szemembe világított, alig láttam valamit.Csak rohantam a nap sugarai felé, és csak akkor jöttem rá, hogy ő mentett meg engem saját magamtól.A saját döntéseim miatt jutottam el idáig. Ő mentett meg engem.És végül mikor megálltunk,elengedte a kezem, és csak annyit láttam, hogy valaki száll fel az ég felé, és hatalmas szárnyai vannak.Oly tisztának tűnt, hatalmasnak és erősnek, mintha egy angyal lenne. Igen, most már biztos vagyok benne, hogy egy angyal volt.Az én őrangyalom.
Majd fogtam egy könyvet, amiben az összes szomorú emlékem benne volt.Kinyitottam, és kitéptem az összes lapot, majd magasról ledobtam az összeset, hogy vigye a szél ahová csak akarja.Megszabadultam tőlük, örökre.Most már egy új élet kezdődik számomra.