Majdnem szerelem.

"Csak egy dolog fontos, hogy álmodjunk,de ne külön, hanem együtt~"


Emlékszem, mindig mikor találkoztunk szorosan átöleltük egymást és mosolyogtunk. Úgy örültem, hogy végre megint együtt lehetünk. A szívem mindig gyorsabban vert, mikor veled voltam. Amikor másokkal voltál, vagy másokról beszéltél, akkor mindig olyan féltékeny voltam. Nem akartam, hogy másé is legyél.Azt akartam, hogy csak velem legyél boldog, csak velem nevess. Önző voltam. Aztán akárhányszor is összevesztünk, mindig szenvedtem.Éreztem a sikító fájdalmat a szívemben, akárcsak most. Túl akarok lépni rajta, nem akarok sírni többé, de nem megy, nem tudok túl lépni rajta, túl gyáva vagyok, valami visszahúz, és nem akarja, hogy újra mosolyogjunk együtt. Az a valami kitépte az egyik szárnyamat, és többé már nem lehetek a te angyalod. Nem tudok többé rendesen repülni az ég felé, nem tudom megfogni a kezed, pedig már csak egy kicsi kellene hozzá. A szárnyaim nem bírták tovább, le zuhantam, te pedig elindultál tovább nélkülem, talán egy másik személlyel.Kérlek, várj rám örökre, várj azért, hogy egyszer újra együtt lehessünk. Egyszer majd amikor már lesz bátorságom a szemedbe nézni, akkor béküljünk ki, és mosolyogjunk újra együtt.


"Te voltál az aki hirtelen belépett az életembe, és ugyan úgy átsétáltál az álomvilágomba.A szívembe és lelkembe zártalak téged.És nem áll szándékomba elengedni téged, és nem akarom hogy kilépj az életemből."

Érzelmek

Sokat gondolkodom, az idő nem áll meg nekem, az én üres szívem még mindig nem találja érzéseit. Csak a képedet nézem egyfolytába, és az érzelmeim csak ismétlődnek újra és újra. Most már nem fordulhatok vissza, mostmár nem sétálhatok vissza a múltba, hogy megváltoztassam. Amikor nézlek téged a képen akkor úgy érzem ragyogok, mint mélységben a könnyek, mikor ragyognak a fény alatt, miközben hullanak lefelé. Kérlek, adj nekem szárnyakat, kérlek, fogadjam már el a múltat, és azt, hogy szeretlek téged.

Rémálom.

"Hallom a hangod mikor suttogsz, de te még akkor sem hallasz meg, mikor sikítok..."


Olyan volt akár egy régi fekete-fehér, néhol szürkés film.
Vidám színek nélkül.Minden lehangoló volt.Úgy éreztem, az egész világ ilyen szomorú lett.
Lassú léptekkel haladtam előre.Barátaim, családtagjaim, ismerősök mind ott voltak körülöttem.
Elértem egy parkhoz és leültem egy padra. A szeretteim mind gonosz szavakat suttogtak a fülemhez.Legtöbbször azt mondták: -Hibáztál!....
Én nem értettem.Csak ott ültem lehajtott fejjel és hallgattam őket.
Minden rossz érzés elfogott ami csak létezik.Nem bírom tovább, túl nagy a nyomás.
Úgy éreztem mindenkit kirúgnék az egész világból, hogy végre csend lehessen és egyedül legyek csak egy percre.De ők csak tovább és tovább suttogtak ami olyan volt mintha ordítottak volna.
De végre felébredtem, és véget ért a rémálom....

Dreams.~

Neked csodálatos álmaid vannak, ezért valóra kell, hogy váltsd őket.Ne hátrálj meg, ne hallgass senkire.Tedd, amit tenned kell.Ne húzzon vissza senki, csak szép lassú léptekkel haladj előre a fény felé.Amikor eléred a fényt, akkor ragyogni fogsz, mert valóra váltottad minden álmodat.~

Gyűlölet.

A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az önző szavaival,néha gyűlöletével, elborított a ragyogásával.Fagyos szívén át kellett volna látnom, ami mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét.

A végén oly szorosan összeköt minket a lánc, hogy végül már nem bírjuk tovább. Még egy lépés, és megöljük egymást.Nem bírtuk tovább ezt az erős köteléket, de még barátságunk halála után is össze vagyunk kötve egy lánccal amitől soha nem szabadulhatunk...

Még ha gyűlölnénk is egymást akkor sem tudnánk szabadulni egymástól, és ha még jobban eltávolodunk, akkor erősebb lesz az a lánc.Attól a lánctól ami össze köt minket sosem szabadulhatunk.

És még valami...

Én nem is akartam Sasuke lenni, csak Naruto.De ez nemsikerült. Én tökéletes akartam lenni, mert mindig jót akartam neked.Mindig azt akartam, hogy örökre legyünk jóban.Túlságosan a fantasy világomba zuhantam és nem figyeltem a körülöttem lévőkre.Rosszul gondolod, én helyetted soha nem választottam senkit.Téged senki sem pótolhat.Te vagy az egyetlen számomra.Ez mindig is így lesz, ha még nem is mutatom, ha még nem is hiszed el.Én nem akartam a durva és fájdalmas valóságban élni.Talán nem akartam bevallani magamnak valamit.

Tudod akárhányszor összevesztünk, úgy éreztem mindig melletted állnék, mert én azt mondtam magamnak: Képes vagyok rá mert fontos nekem! Aztán a többi összeveszésünknél is folyton ezt mondogattam magamnak. De amikor most utoljára beszélgettünk, én már úgy éreztem belefáradtam ebbe a hosszan tartó veszekedésbe, úgy éreztem nem vagyok rá képes, hogy néha olyan bunkók voltunk egymással, hogy úgy éreztem nekem ez nem megy, hogy kimentselek abból a mély és fekete szakadékból ahová már majdnem leestél.Valami átvette az uralmat felettem, és már nem voltam se angyal se ördög. Én egy szemét alak lettem, aki nem vett figyelembe semmit.
Azok a szavak amiket msn-en leírtam az csak haragból jött, haragudtam magamra, hogy nem figyeltem eléggé.Hidd el, Ellával soha nem tennék ilyet, soha de soha.Nem rontanék el mindent még egyszer.Talán már arra sem vagyok méltó, hogy gyűlölj engem, talán jobban is teszed ha próbálsz elfelejteni örökre, de szerintem ez nem fog menni, mert már olyan közel álltunk egymáshoz, hogy képtelenek lennék örökre elfelejteni egymást.Talán mindig erre a borzasztó napra fogok emlékezni, és majd bánok mindent, de már úgyis mind hiába.
Én nem hazudtam neked Beri, azok a szavak mind igazak voltak még ha nem is hiszed el.Annyit törtem a fejem azon, hogy hogyan menthetnélek meg egy angyalhoz méltóan de nem jutottam semmire.Te nem tehetsz semmiről. Én voltam vak. A sötétség és gonoszság elemésztett és nemtettem semmit amikor kellett volna. Így még utoljára bocsánatot kérek tőled, még ha semmit se számít neked.Most már újra próbálok angyal lenni.Nem adom fel, a végsőkig küzdök, amit nálad nemtettem meg szégyen szemre.
Vajon ez örökre így marad? Remélem egyszer elfelejtjük ami történt és kezdünk egy új barátságot ahol már senki nem ront el semmit.

Egy barát elvesztése.(:

Nem érzek fájdalmat, nem érzek haragot se. Nem tudok se sírni, se nevetni. Nem is akarok semmit se érezni ezek után.
Tudom, hogy igazad volt.Minden igaz amit leírtál.Elbújtam, féltem, gyáva voltam, csak sírni tudtam, csak bántó szavakat tudtam leírni, majd meg akartam érteni, bocsánatot is kértem.Felnyitottad volna a szemem? Pedig nem kellett volna megbocsátanod soha mert én bunkó vagyok, nem törődtem veled, nem foglalkoztam veled.Nem tudtam megfelelni egy igaz barátnak bármennyire is akartam.El akartalak fogadni úgy ahogy vagy mert én tiszta szívből szeretlek.Az űr amiről írtam, nem csak a te érzéseid voltak hanem az enyémek is, ezért írtam róla.
Most már nem érdekel ki mit csinál, nem szólok bele senki dolgába, nem próbálok segíteni senkin.Ha egy másik közeli barátom úgy döntene hogy megváltozik elfogadom és kész, nem fogom nyaggatni, hogy legyen olyan mint rég, mert nekem ehhez nincs semmi közöm.
Ugyebár miért is segítenék? Hiszen nem vagyok hős.
De ha most ezt tenném, megint hibát követnék el? Nem tudom mit tegyek.Csak sodródom a nagy tömegben valahová...

Áll arc.

Az életem nélküled olyan hiányos...Olyan mintha egy részem eltűnt volna...
Amikor elveszítettelek téged, te elhagytál a mosolygós részemmel, a szomorú pedig itt maradt...
Akárhányszor összevesztünk mindig olyan feszült és ideges voltam...
Amikor mosolyognom kell az iskolában, úgy érzem majd meg szakad a szívem mert legszívesebben sírnék és ordítanék...Az a molyosgós arc, csak egy áll arc, amivel elrejthetem igazi érzelmeimet...
Bárcsak eltűnne ez a hatalmas nagy űr mindkettőnkben, bárcsak egy rémálom lett volna és felébrednénk belőle, aztán csak mosolyognánk az egészen, hogy ez úgysem történne meg velünk és újra vissza aludnánk egymás kezét fogva mert titokban félünk attól, hogy ez valóra válhat...

"Nincs jobb tükör egy igaz barátnál"


De mi van akkor ha az a tükör egyszer csak elreped, majd szép lassacskán összetörik darabokra.
Amikor a számodra legfontosabb személy a lelkedet először még csak megrepeszti, majd összetöri...