Sokat gondolkodom, az idő nem áll meg nekem, az én üres szívem még mindig nem találja érzéseit. Csak a képedet nézem egyfolytába, és az érzelmeim csak ismétlődnek újra és újra. Most már nem fordulhatok vissza, mostmár nem sétálhatok vissza a múltba, hogy megváltoztassam. Amikor nézlek téged a képen akkor úgy érzem ragyogok, mint mélységben a könnyek, mikor ragyognak a fény alatt, miközben hullanak lefelé. Kérlek, adj nekem szárnyakat, kérlek, fogadjam már el a múltat, és azt, hogy szeretlek téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése