Majdnem szerelem.

"Csak egy dolog fontos, hogy álmodjunk,de ne külön, hanem együtt~"


Emlékszem, mindig mikor találkoztunk szorosan átöleltük egymást és mosolyogtunk. Úgy örültem, hogy végre megint együtt lehetünk. A szívem mindig gyorsabban vert, mikor veled voltam. Amikor másokkal voltál, vagy másokról beszéltél, akkor mindig olyan féltékeny voltam. Nem akartam, hogy másé is legyél.Azt akartam, hogy csak velem legyél boldog, csak velem nevess. Önző voltam. Aztán akárhányszor is összevesztünk, mindig szenvedtem.Éreztem a sikító fájdalmat a szívemben, akárcsak most. Túl akarok lépni rajta, nem akarok sírni többé, de nem megy, nem tudok túl lépni rajta, túl gyáva vagyok, valami visszahúz, és nem akarja, hogy újra mosolyogjunk együtt. Az a valami kitépte az egyik szárnyamat, és többé már nem lehetek a te angyalod. Nem tudok többé rendesen repülni az ég felé, nem tudom megfogni a kezed, pedig már csak egy kicsi kellene hozzá. A szárnyaim nem bírták tovább, le zuhantam, te pedig elindultál tovább nélkülem, talán egy másik személlyel.Kérlek, várj rám örökre, várj azért, hogy egyszer újra együtt lehessünk. Egyszer majd amikor már lesz bátorságom a szemedbe nézni, akkor béküljünk ki, és mosolyogjunk újra együtt.


"Te voltál az aki hirtelen belépett az életembe, és ugyan úgy átsétáltál az álomvilágomba.A szívembe és lelkembe zártalak téged.És nem áll szándékomba elengedni téged, és nem akarom hogy kilépj az életemből."