Egy barát elvesztése.(:

Nem érzek fájdalmat, nem érzek haragot se. Nem tudok se sírni, se nevetni. Nem is akarok semmit se érezni ezek után.
Tudom, hogy igazad volt.Minden igaz amit leírtál.Elbújtam, féltem, gyáva voltam, csak sírni tudtam, csak bántó szavakat tudtam leírni, majd meg akartam érteni, bocsánatot is kértem.Felnyitottad volna a szemem? Pedig nem kellett volna megbocsátanod soha mert én bunkó vagyok, nem törődtem veled, nem foglalkoztam veled.Nem tudtam megfelelni egy igaz barátnak bármennyire is akartam.El akartalak fogadni úgy ahogy vagy mert én tiszta szívből szeretlek.Az űr amiről írtam, nem csak a te érzéseid voltak hanem az enyémek is, ezért írtam róla.
Most már nem érdekel ki mit csinál, nem szólok bele senki dolgába, nem próbálok segíteni senkin.Ha egy másik közeli barátom úgy döntene hogy megváltozik elfogadom és kész, nem fogom nyaggatni, hogy legyen olyan mint rég, mert nekem ehhez nincs semmi közöm.
Ugyebár miért is segítenék? Hiszen nem vagyok hős.
De ha most ezt tenném, megint hibát követnék el? Nem tudom mit tegyek.Csak sodródom a nagy tömegben valahová...