Sose felejtem el azt a napot, amikor kinéztem a kis fehér házunkból a díszes kis ablakon és megpillantottalak a cseresznyefa alatt amint épp nézel fel rá elmerülve és mosolyogva. Egy álom, vagy valóság? Máig nemtudom eldönteni. Még mindig emlékszem ahogyan egy kis szirom a naptól fénylő hajadba hullott lágyan és kellemesen mint ahogy a meleg szél simogatja az óceán vizét. Ez a kép a fejemben sosem halványul, bármennyi idő is fog még eltelni, ez már beleégett az emlékezetembe. Minden olyan volt, mintha nemis ezen a világon lettünk volna, minden halvány rózsaszínben és tiszta fehérségben fénylett. Gyönyörű volt. A céljaink, a kemény munka, a sok álmodozás, a sok fájdalom és boldogság- Mind akkor teljesült be. És ez az érzés felülmúlhatatlan volt, mintha a mennyet kiszakítottuk volna a helyéről és egyszerűen csak lezuhant volna ide, csak hozzánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése