Amikor ott álltunk a csillagos ég alatt rád néztem egy pillanatra és láttam,hogy a tekinteted olyan üres. Én csak néztelek de te ezt észre sem véve csak tovább nézted a csillagos eget.
Azt gondoltam,körülötted most megszűnt minden.Azt gondoltam,te biztosan máshogy látod ezt a képet ami most felettünk van.Azt gondoltam,hogy te most elmerültél abban a végtelen tájban.
Úgy éreztem,hogy inkább most nem kéne szólnom neked,hogy kérlek térj vissza ide és menjünk haza. Nem.Úgy éreztem most csendben kéne maradnom,és vele együtt elmerülnöm ebben a végtelen és szomorú képben.
De vajon miért szomorú?
Mert ezen a napon a te szemedben a csillagok nem ragyognak odafenn olyan szép fényesen.
Olyan halványan fénylenek már....Olyan mintha ők akarnák hogy itt maradjunk velük és csak gyönyörködjünk bennük. Mert azt gondolják,ettől szebben fognak majd ragyogni,hogy valaki gondol rájuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése