Szomorú érzelmek.

Nem számít, az érzéseim milyen mélyek...Nem érik el őt. Elvesztek a sötétben.
Szeretni valakit állítólag boldog érzés. De én mégis csak fájdalmat és szomorúságot érzek.
De a fájdalmas érzésekből is lesznek kapcsolatok, igaz?
De lehet, hogy ezt csak én látom így.

"Nem szerettelek mindig?"

Ami a jelenben most összeköt minket, az a múltban a szerelem volt. A szerelemnek egy része a mostani életünkben is jelen van. Talán ezért ilyen különleges ez a kapcsolat.
A múltban megbocsátottam neked mindenért, és felnéztem rád. Szerettelek. Most is megbocsátok neked mindenért, bármi is az, és szeretni foglak tovább, habár ebben az életünkben talán egy kicsit másképp. Nem is barátként, de nem is úgy mint a múltban. Ez az érzés csak majdnem szerelem, és csak majdnem vagy itt. Mert most ezt az esélyt nem adtuk meg egymásnak. De tudod, sose terveztem, hogy nélküled élem le az életem. Mert mi mindig ott leszünk majd egymásnak.
"És most veled vagyok és megindulnak a könnyeim mert tudom csak majdnem vagy itt."

Élve kijutni

"Nincs időd elbúcsúzni" -így szólt amikor eltűnt.

Ne bízd az életed mások kezére, mert fontos nekik, hogy ellopják.

Ne rejtsd el a vétkeid, mert megtalálnak és elégetnek.

Ezután ezt mondta: Ha élve akarsz kijutni akkor fuss az életedért...

"Ez az utolsó időm" -így szólt amikor eltűnt.

Nehéz elképzelni, de egy napon majd úgy végzed mint én.

Ezután ezt mondta: Ha élve akarsz kijutni akkor fuss az életedért.

Ha maradok, nemfog sokáig tartani

Csak addig, amíg belül elégek.

Ha elmegyek, csak abban tudok reménykedni, hogy átérek a másvilágra.

Gyűlölök így érezni. Amikor veled beszélek, csak szomorúságot és fájdalmat érzek.Miért?


"Sosem fog elmúlni ez az érzés feléd. Azt hittem sosem találom meg a szavakat, amik kifejeznék mind ezt. De itt vagy te magad és így csak rád kell néznem. Ez az a szó, te magad vagy. "


Tudod, amikor még legutoljára találkoztunk, mondtál valamit.Valami olyat, amire mindig is emlékezni fogok.Rám néztél könnyes szemekkel, és ezt mondtad: -Te, vagy a legfontosabb személy az életemben!
Amikor azt mondtad, azt gondoltam magamban: -De akkor mégis miért hagysz el?...
De én is hibás vagyok.Mindketten.Lehet, valamilyen okból most így döntöttünk.De ez bármikor megváltozhat...De miért okozol nekem újra és újra fájdalmat? Mond miért bántjuk egymást folyton gonoszabbnál gonoszabb szavakkal? És ezek után, mindig rá jövünk, hogy hibáztunk.Hogy nem tudunk egymás nélkül élni.Folyton ezt csináljuk.De ezek a dolgok csak jobban összekötnek minket.
Akárcsak a közös álmunk, ha már semmi más, de az álmunk az mindig összeköt minket. Tudom, hogy egyszer ott fogunk állni kézen fogva, és együtt nézzük a hulló cseresznyefa virágokat.

Két angyal, akik mindig együtt voltak, a világ kezdete előtt is.Ezek voltunk mi. Azzal a feladattal jöttünk le a Földre, hogy én megtanítsam őt sírni, ő pedig megtanítson engem nevetni.
Emlékszem amikor lezuhantunk a Földre. Szárnyaink eltűntek, és hópelyhekként szálltak le velünk a földre.A végtelen univerzumon és a csillagokon át zuhantunk le a fényes kék égig, majd egy pillantás alatt lent is voltunk. Már újjászületésünkkor bár együtt lettünk volna. De ennek biztosan így kellett történnie.
Tudom, hogy amikor előjön a gonosz éned, csak akkor tudsz sírni.De meg kell tanulnod tiszta szívből sírni valamiért.És én ezt megtanítom neked.

Te voltál számomra a kezdet.

Egy nap rájöttem, hogy mi már mindig is együtt voltunk. Hiába léptél be az életembe vagy az elejébe, vagy a végébe, nem számított. Mert amikor te megjelentél, számomra az volt a kezdet.Vajon mi lehet a közös célunk? Miért kötünk ki mindig annál a mondatnál, hogy "nélküled hiányos maradok"? Mert egyszerűen ez a valóság.Mert a világ kezdete előtt, mi eldöntöttük, hogy mindig együtt leszünk.

Halál.

Mi ez?...Mi történhetett velem? Nem értek semmit.Össze vagyok zavarodva.Már nem érzek fájdalmat?Olyan, mint ha a fájdalom itt lenne mellettem, egy karnyújtásnyira.De mégsem tudom megérinteni.Ez rosszabb bárminél. Kétségbe vagyok esve.Mit tegyek?
Csak járkálok körbe körbe ismeretlen és ismerős helyeken.Nem lát senki.Hozzátok szólok emberek, miért nem válaszoltok? Segítsetek nekem.
Miért nem tudom őket megérinteni? Csak jönnek velem szembe és átmennek rajtam.Mintha levegő lennék.
Majd hosszú idő után vissza találtam arra a helyre ahonnan elindultam.Miért van ott a testem a földön? Miért borít mindenhol vér?Miért néznek az emberek ilyen fájó tekintettel rám? És én miért állok itt, ha ott fekszem?
Meghaltam?...
Az lehetetlen...Nekem még annyi dolgom lett volna! Miért hagytam ott a szeretteimet?
Aztán hirtelen rájöttem...
Csak sírtok, de nincs értelme...Jó helyre fogok kerülni, ne féljetek.Gondoljatok erre.Én itt leszek mindig veletek, csak most már nem fogtok látni engem.
Aztán láttam, hogy egy nagy fehér gömb közeledik felém.Annyira fényes volt, hogy alig láttam az arcát.Fehér fény borította mindenhol.Éreztem, most már biztonságban vagyok.Ő egy angyal.
Kinyújtotta felém a kezét, és elindultunk valamerre.Egy olyan helyre kerültem, ahol megláttam a megbocsátást, az igazságot, és a tiszta szeretetet.Ide fenn, ez a három dolog létezik.

Csillagos égbolt.

Kimentünk, a csillagos ég alá.Lefeküdtünk egy pokrócra, és csak vártuk azt a csodálatos látványt, ahogy azon az estén minden ember.
Egymás mellett feküdve mosolyogtunk egymásra, majd csak néztük a csillagos égboltot.A csöndet egy halk zene törte meg, ami az egész környéken visszhangzott.
Majd egyszerre hirtelen felmutattunk az égre és azt kiáltottuk:- Úristen! Láttad ezt?! olyan szép volt!
Egy hosszú fehér fényjelenség volt, aminek a végét több ezer kis csillag követte.
Csak pár másodpercig tartott és a meteor már el is tűnt a sötétségben. Izgatottan vártuk a következőt. Minden egyes meteornál felkiáltottunk és csak mosolyogtunk.
És vége.Ma este már nem lesz több meteor.Majd kicsit szomorkásan be sétáltunk a házba.De utoljára még mindketten felnéztünk az égre, és látszódott a telihold, amit körbevettek a csillagok. És végül megköszöntem magamban ezt a felejthetetlen estét, amit a legjobb barátommal tölthettem.

"Elmondhatom neked, hogy milyen az, ha valakit elhagynak? Olyan mint amikor soha nem csinálsz semmi különöset, csak sétálgatsz körülötte, darabokra téped a szívét, majd egyszerűen elhagyod őt."
Én csak próbáltam szeretni, ennyi az egész.De ez nem volt olyan egyszerű, ahogy elképzeltem. A lelkünknek bizalomra van szüksége ahhoz, hogy igazán szeressünk valakit.De ha ez nincs meg, akkor semmi értelme az egésznek...De mégis szeretlek.

Szükségem van rád!

Tudod, nem akartalak kisajátítani, csak egyszerűen azt akartam, hogy szükséged legyen rám. De úgy érzem, talán nem kellett volna szólnom semmit.Talán inkább csöndben maradtam volna. Akkor még mindig olyan lenne mint régen. De mond...Miért van az, hogy a mi piros fonalunkon csak csomók vannak és nem tudunk meg szabadulni a köztünk lévő köteléktől? Talán azért, mert nekünk ez a sorsunk.Ebben az életünkben végig együtt leszünk, és azután is.Ennek biztosan van valami oka, valami jelentése.De még így is, hogy néha jó,néha rossz a kapcsolatunk, akkor is ott leszek melletted és vigyázok rád.Mindig...Ezt a köteléket nem teheti tönkre semmi és senki, mert úgy jó, ahogy van.
Bár azt akartam, hogy szükséged legyen rám, mégis inkább nekem van szükségem rád. Ilyen önző lennék? Ugyan, hiszen itt csak szeretetről és barátságról van szó.
Én azt mondom, örökké együtt leszünk. Mert igen, szerintem van értelme ennek a szónak, hogy örökké. Mert mi más lenne az, ha halálunk után is együtt vagyunk, és nem szakad el a piros fonál? Végig követ minket a végtelen és különböző életünkbe, és még angyalokként is együtt maradunk a felhők és a mindenség felett, amit mennyországnak hívnak.

várni fogok rád~

Azt kívánom, hogy fájjon, hogy megérts, hogy szenvedj, úgy ahogyan én is tettem.De tudom, hogy ez nem lehetséges addig, amíg nem szeretsz igazán.Emlékszem, hogy a szavaiddal bántottál és aztán letépted a szárnyaimat, miután ezt mondtad:-Tudod, hazudtam neked.
Szóval minden ölelés, minden szeretet amit kaptam, az csak egy álom volt.
Most elengedem őt, habár ez nagyon fáj, de hagyom, hogy szárnyaljon, és szeretném ha egyszer vissza találna hozzám, igaz érzésekkel.
Ezt gondoltam magamban, miközben egyedül álltam a híd előtt a teliholdat bámulva.

"あいしてる"

Újra és újra szembe kerülök ugyanazokkal a fájdalmakkal amit te okoztál nekem.
Itt állok egyedül, akinek már semmije sincs csak a szomorúság.
Egyszer azt mondtad:-"szeretlek". Akkor, abban a pillanatban a szomorúság, a düh, és a fájdalom egyszerre csapott belém, mint egy villám...utána csak mosolyogtam, és azt mondtam:-"hazudsz"
Tudod, a te hibád az egész. Amióta tudod, hogy szerelmes vagyok beléd, azóta csak halvány reményeket keltesz bennem. Azt akarod, hogy elhiggyem a hazug szavaidat?
Átlátok rajtad. Nem kell sajnálnod.Nem kell kötelességből azt mondanod, amit nem akarsz igazán.
De mégis, a lelkem mélyén azt akarom, hogy ezek a szavak igazak legyen, és hogy bár te is ugyanúgy éreznél..
Nem tudok megszabadulni tőled.Mégis miért? Talán egy kicsit mégis jelentek valamit számodra, és nem akarsz a karjaidból elengedni...Miért ölelsz ilyen szorosan? Úgyis elfogok menekülni...
Lehet megérezte, hogy már majdnem könnycseppek gördülnek le az arcomon...hiszen ő ismer a legjobban.
Aztán még egyszer elhangzott az a szó: "szeretlek"....Habár nem láttam, de éreztem magamon ahogy legördülnek a könnycseppjei, és hirtelen megváltozott minden...hittem neki, és hirtelen azt éreztem, hogy igazat mond, és én csak még szorosabban öleltem őt...

愛の影~

Minden kötelék köztünk számomra láthatatlan, mert ennek így kell lennie.
Nincsenek többé ígéretek, sem piros fonál mi összeköt minket.
Ha ez lenne az igazság, könnyebb lenne. De nem ez, mert köztünk különleges kapocs van, és ez így még jobban fáj, és én ettől csak még szomorúbb leszek.
De bízz bennem, hiszen ez a kötelességem, hogy melletted maradjak amíg élünk, és a szerelmem irántad már csak egy árnyék lesz, amit sosem érhetek el...

Only one wish~

"Tudod, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rád, és ne kívánnám, hogy bárcsak itt lennél velem... A szívemben mindig téged hívlak...Számtalanszor..."

Amikor veled találkoztam, egy véget nem érő álom köszöntött rám.
A hangom csordultig van rejtett szenvedéssel amikor veled beszélek, nem tudom észre vetted-e...
Az érted hullajtott könnycseppek úgy ragyogtak, mint a nap...
Amikor kinéztünk az ablakon, lángoló hullócsillagok vágták ketté a sötét égboltot...
Emlékszem, csak pár másodpercig tartott, és a sötétség máris elnyelte a fényt.

Drifting Memories.

"Mindig azt hittem, hogy muszáj megküzdeni az élet hullámaival, legyenek bármekkorák is. De talán mégsem olyan nagy őrültség sodródni velük, amíg előrevisznek."

Itt csak egy probléma van, hogy én nem azt választottam, hogy megküzdök az élet hullámaival, vagy hogy inkább sodródjak velük, nem.Én inkább menekültem az egész elől.
Egyenesen kitértem minden elől, amíg valaki az utamba nem állt minden egyes lépésemnél.
Azt gondoltam, mi dolga lehet velem.Miért akadályoz mindenben? Idegesített. Azt akarja hogy küzdjek meg az élettel? Minek? Hiszen úgyis legyőzne, mert túl hatalmas és kegyetlen.
Vagy azt akarja, hogy álljak meg egy helyben és fulladjak meg benne?
De egyszer csak megragadta a kezem, és elkezdtünk futni az akadályokkal szemben.
A nap a szemembe világított, alig láttam valamit.Csak rohantam a nap sugarai felé, és csak akkor jöttem rá, hogy ő mentett meg engem saját magamtól.A saját döntéseim miatt jutottam el idáig. Ő mentett meg engem.És végül mikor megálltunk,elengedte a kezem, és csak annyit láttam, hogy valaki száll fel az ég felé, és hatalmas szárnyai vannak.Oly tisztának tűnt, hatalmasnak és erősnek, mintha egy angyal lenne. Igen, most már biztos vagyok benne, hogy egy angyal volt.Az én őrangyalom.
Majd fogtam egy könyvet, amiben az összes szomorú emlékem benne volt.Kinyitottam, és kitéptem az összes lapot, majd magasról ledobtam az összeset, hogy vigye a szél ahová csak akarja.Megszabadultam tőlük, örökre.Most már egy új élet kezdődik számomra.

Hereafter

A nap már lemenni készült, én csak sétálgattam tovább a tengerparton.Arcomon könnycseppek jelentek meg, felnéztem az égre, ami gyönyörű színekben pompázott.Nemsokára én is oda fogok tartozni? Vajon melyik pillanatban fogom meglátni a fényt? Mikor nem fogom már érezni a fájdalmat? Mikor fogok elfelejteni mindent? Egy dolgot megtanultam, és azt, hogy sosincs vég. Kíváncsi vagyok mi fog történni Azután...Amikor már átléptem a túlvilágba. Ahol már nincsenek érzelmek. Vajon mi lesz akkor?Változás.Jönni fog egy új kezdet, újra és újra. Ott meg tudom majd az igazságot mindenről. De félek.Nem akarok egyedül menni.Ha itt lennél, most fognád a kezem, és velem lennél addig amíg kell, és aztán kitárnád mind két kezed, és ezt mondanád: -Ha majd én is angyal leszek, mint te, akkor majd utánad repülök, megkereslek a végtelen égbolt közt, és ha megtaláltalak, majd együtt fogjuk nézni fentről ezt az őrült és végtelen világot. És azután...Mi lesz?

Life.

Szívembe zártalak téged, és te is engem.Még sem ismerjük egymást teljesen, de megértjük, amit a lelkünk mondanak egymásnak. Szeretnék látni szép hóesést, tavasszal virágzó cseresznye fákat, nyarat vagy őszt, csillagokat az égen, a hold fényét az ablakomban, veled, veletek lenni, akik képesek kijáratot találni ebből az űrből.

"Ezernyi életem van, És szeretném mindent feloldozni, Egy igaz létbe, keveredve álmodni az életet."

Álmodni az életet, úgy ahogy én akarom. Előttem van a valóság képe, de nem érdekel.Csak hátat fordítok a valóságnak, és tovább lépek. A gonosz valóság tükörképe örökre ott marad, mindig várni fog, néha hívogat majd. Talán egyszer eljön az az idő, amikor szembe kell szállnom vele, egyszer már kicsúszott a kezeim közül ez a megfoghatatlan világ, de nem nyúltam utána, csak zuhant lefelé, egyre távolodott.

The Flowers Of Evil

Született két gyermek, egy lány és egy fiú.Ikrek voltak.Mindig együtt voltak, és nagyon szerették egymást.Mindig fogták egymás kezét, mindenhova együtt mentek.Össze kötötte őket egy lánc, amit nem lehetett elpusztítani.Lassan felnőttek, és közép iskolásak lettek.A lány beleszeretett a fiúba, és a fiú is belé, de ő nem akarta ezt elfogadni.A fiú új barátokat szerzett, barátnője is lett, hogy elfelejtse testvérét.A lány nagyon szenvedett, mikor a testvére ezt mondta: -Szerezz te is barátokat! -MIÉRT? régen egy órát sem tudtál eltölteni nélkülem!Nem érdekel a körülöttem lévő világ, mert én csak Téged látlak. ... Végül felbukkant egy régi közös barátjuk.Sok idő volt, mire a lány bizalmába férkőzött.Szerzett egy barátot. A fiú kezdett féltékeny lenni, hogy már nem tölt vele annyi időt mint régen. A lány már teljesen belefáradt abba, hogy folyton a fiú után fut. Majd elkezdett járni az egyetlen barátjával. De sok idő után rájött a barátja, hogy nem is szereti őt igazán a lány, és ezt mondta neki: -A te szemed csak Őt látja az egész világon, senki mást.Csak őt... És sok idő múlva végre a fiú is rájött, hogy szerelmes a lányba, és nem tud nélküle élni.Elszöktek otthonról, és egy kis házban éltek egy darabig, Boldogan..De nemsokkal ezután, amikor elmentek sétálni, egy kis tóhoz értek, és ott voltak egy darabig. A lány egyszer csak össze esett.A fiú azonnal telefonált a szüleinek is, hogy itt vannak, és a mentők is hamar megérkeztek, de hiába.A lány meghalt betegségben. A fiú teljesen depressziós lett.Egyik éjszaka, az anyja meg kérdezte:-Biztosan jól vagy? -Igen. Majd nem tudta elviselni a fájdalmat, hogy ő már többé nincs vele. Nem fog többé átmenni a szobájába a lány, hogy megkérje had aludhasson mellette, kézen fogva.Folyton csak őt látta maga előtt. Majd a fiú öngyilkos lett, és egy képpel a kezében halt meg, amin ők ketten voltak.

"There was a boy who was loved by all"
Volt egy fiú, akinek azt mondták:Szeress mindenkit!De a fiú nem tudta ezt teljesíteni, pedig ő meg próbálta.De ő, csak egy valakit tudott szeretni.Azt a lányt, aki az ikertestvére volt, és az egyetlen szerelme, akivel most már végre boldogan együtt lehet.

Two angels, one soul~

Most ugyanazon csillagos ég alatt állunk, mégis túl messze egymástól. De emlékszel amikor egymás mellett álltunk a tetőtéren és mosolyogtunk a csillagos éjszaka alatt? Amikor a hídon álltunk és a halvány fények megvilágították arcunkat, miközben futottunk egymás felé. Akkor úgy nézhettünk ki, mint az angyalok.Mint két vidám angyal akiknek semmi gondjuk nincsen.Abban a pillanatban akár el is szállhattunk volna a képzeletbeli hatalmas, és gyönyörű kisugárzású angyal szárnyainkkal amit csak mi láttunk és a barátaink miközben ők a padon ülve bámultak minket. Tudod, én még szeretnék ilyen szép emlékeket. Szeretnék még veled ugyanúgy a csillagos ég alatt állni, vagy a naplementét bámulni, vagy csak úgy, nevetni a világ dolgain, vagy hullócsillagot nézni az ablakodból, vagy bárhol.A lényeg csak annyi, hogy együtt legyünk.

"A könnycseppek végig folynak arcomon, ahogy a virágszirmok szerte szállnak. Most egyedül nézem a tájat, melyet aznap együtt láttunk. Félve az emlékedtől, elzárom a szívem az emberek elől. Bár számtalanszor próbáltam már kitörölni az emlékedet...Újra és újra csak rád gondolok. Arra vágytam, hogy örökké védelmezzelek, még akkor is, ha ez fájdalmas nekem. Közelebb akarok lenni hozzád, mint bárki más, továbbra is elmerülni benned... A melegség, hogy öleltelek még él a kezeim között. Bár számtalan évszak telhet még úgy el, hogy nem feledlek... Csak rád gondolok."

A jövőről, és a barátsághoz vezető útról. ~

~Neked:
A jövőt senki sem mondhatja meg, mert azt mindig te alakítod át.Te alakítod át a jövődet olyanra, amilyenre akarod.A te életedet senki sem látja hogy milyen lesz csak te, abban az időben. Persze közbe jöhetnek kisebb gondok is amik akadályoznak téged.De hát arra vannak a gondok, hogy meg is oldjuk őket.És akkor mész tovább az álmaid felé hogy végre valóra váljanak...
Csak már arra kell figyelni, hogy nehogy más irányítsa az életed, mert akkor akár tönkre is teheti. Csak te.Te döntesz mindenről.




"Építettem egy falat magam köré, de nem azért, hogy kizárjak mindenkit, hanem csak azért, hogy lássam, ki szeret annyira, hogy megmássza..."
Van olyan, aki már át mászta azt a falat, de olyan is van, aki még csak a felénél tart, és néha-néha meg csúszik a lába, de mégsem esik le. Mikor átmásztad már azt a falat, akkor ne rohanj előre, mert könnyen elesel és fájdalmat okozol a barátságunkban. Ne gyere mögöttem, mert túlságosan lehagylak és eltűnsz miközben én még mindig megyek a célhoz, és a piros fonál addig feszül, amíg el nem szakad.. Csak szép nyugodtan gyere mellettem, és fogjuk egymás kezét, mert így soha nem veszítelek el sehol.

With you forever~

Ez most egy történet a lelkem mélyéről.... Számtalan szomorúság és boldogság tör fel belülről... Mindent neked köszönhetek... Képes vagy átérezni az érzéseim?... Ha lennének szárnyaim, veled repülnék el az örökkévalóságba... Hosszú utat tettem meg, a távolban hallom még a lépéseim morajlását... A szomorúságból szenvedés lesz, majd később már csak nevetünk az egészen... De képes vagyok megválni a szomorúságtól és a szenvedéstől, mert te szeretsz engem... Csak kérlek, maradj velem... Mond, hogy vagy képes még mindig rám mosolyogni?... Csak őrültségeken járt a fejem, gonosz dolgokat mondtunk egymásnak... De megbocsátottál nekem...és én is neked... Maradj mellettem, és fogd a kezem örökké...és mosolyogj rám.

Starless Night.

"Elértem a fellegeket, de a szerelmem soha nem ér el hozzád.
A színpompás léggömbök egyre csak kisebbednek az égbolton.
Egyedül vagyok.
Nem kellett, hogy céljaim legyenek, amíg gyengéden fogtad a kezeimet.
Csillagok nélküli éjszaka.
A múlt árnyai úgy érzem bekebeleznek.
Érezni akarom, hogy még mellettem állsz.
Könnycseppek hullanak lefelé, úgy érzem eltévedtem.
Olykor mintha darabokra hullanánk, gyávák leszünk és elkezdünk rettegni.
De képesnek kell lennünk megtalálni magunkat.
Ragadd meg a kezem, mert melletted oly tökéletlennek és törékenynek érzem magam.
Hiába hagyja el panasz az ajkaimat, hinni akarok neked.
Képes vagyok a fájdalmak ellenére is szeretni, mert te vagy az én ragyogó csillagom."

"Nincs áldás, nincs megváltás,
fényed halvány, mint a holdsugár
Nincs több esély, minden összetört
És te nem tanultál semmiből
Elvesztél már
de újra harcba szállsz
Elvesztél bár
de újra harcba szállsz
Látszott már kristálytisztán
nyomodban járt a pusztulás
de kiállod majd a tűzpróbát.
Küzdj, hogy érezd, hogy újra vágysz
És elvesztél bár
de újra harcba szállsz
elvesztél már
de újra harcba szállsz
S ím itt a bűvös óra,
hogy megoszd és légy ura újra.
...
Hisz' elvesztél bár
de újra harcba szállsz
Száz veszteség
de itt vagy, s újra élsz."

"Mikor az alkony áttetsző vörösbe fordult át, a csillagok megjelentek az égen és rákezdtek a csillogó daljátékukra.Anélkül, hogy utat engedtem volna nekik, a könnyeim mégis az érzéseimmel együtt törtek fel és egy parányi tengert alkottak a lábamnál.Az ég nem mozog, csak a nap jön és megy.
A föld sem mozdul, csak te jársz rajta.Az éjféli dal hangosan szólt:"A magányt mindennél jobban gyűlölöm!"...
Bár a nehezebb úton, de attól a naptól fogva megtanultam, mi is a fontos...
Á, csak arra van szükségem, hogy egy kiskanállal össze tudjam lapátolni a boldogságot, főleg, amíg van kivel megosztanom azt."